Káin(txt+pdf+epub+mobi电子书下载)

作者:George Gordon Byron

出版社:Content 2 Connect

格式: AZW3, DOCX, EPUB, MOBI, PDF, TXT

Káin

Káin试读:

Előszó.

A következő jeleneteket, alkalmazkodva hasonló tárgyú régi drámák cziméhez, miszterium­nak nevezem. A kiváncsi olvasó azonban könnyen meggyőződhetik az angol, franczia, olasz vagy spanyol nyelvű nagyon is profán termékekből, hogy távolról sem bántam oly szabadon a tárgygyal, a mint az hajdanta szokásban volt. Iparkodtam személyeimet jellemüknek meg­felelő nyelven beszéltetni, s a hol a szentírás sorait használtam, bár ez ritkán fordul elő, ott még a szavakhoz is annyira ragaszkodtam, a mennyire csak megengedte a ritmus. Az olvasó emlékezhetik, hogy a Genezis szerint Évát nem a gonosz szellem, hanem „a kigyó” kisértette meg azért, mert „minden mezei vadnál ravaszabb vala.” Bárhogy magyarázzák ezt a helyet a rabbik és a szent atyák, én úgy értem a szavakat, a mint találom, s úgy teszek, mint hasonló esetekben Watson püspök, a ki a cambridge-i iskolákban, valahányszor a szent atyákat hozták fel ellene, a szentírásra mutatva így szólt: „Itt az Irás!” Megjegyzem, hogy tárgyamnak semmi köze sincs az Új szövetséghez; különben is anakronizmus volna minden erre való vonatkozás. A hasonló tárgyú költeményekkel már jó ideje nem foglalkoztam. Húsz éves korom óta nem olvastam Miltont, de azelőtt oly sokszor olvastam, hogy ez keveset változtat a dolgon. Gessner „Ábel halálát” nyolcz éves koromban olvastam Aberdeenben. Csak arra emlékszem, hogy az általános benyomása gyönyörködtető; tartalmából azonban csak azt tudom, hogy Kain feleségének neve Mahala, Ábel feleségének pedig Thirza volt. Én Hádának és Czillának nevezem őket, mert ezek az első nőnevek a Genezisben. Ezek Lamech feleségei voltak; Kain és Ábel feleségét a biblia nem nevezi meg. Nem tudom, nem okozott-e a tárgy azonossága hasonlóságot a feldolgozásban is? Ezzel azonban nem sokat törődöm.

Kérem az olvasót, vegye tekintetbe, bár erre kevesen szoktak emlékezni, hogy nemcsak Mózes könyveiben, hanem általában az egész ó-szövetségben egy szó sincs a jövő életről. E különös hiány magyarázata végett Warburton „Isteni küldetésére” utalok. Jobb magyarázatot eddig nem ismerek. Azt hiszem ennélfogva, joggal foghattam fel a jövő életet Kainra nézve ujságképen a nélkül, hogy a szentírással ellenkezésbe jutottam volna.

Nehéz volt Luczifert papi módon beszéltetnem hasonló dolgokról, megtettem azonban minden lehetőt, hogy a szellemekhez illő udvariasság korlátai között tartsam.

Ha tagadja, hogy Évát kigyó képében ő kisértette meg, ezt azért teszi, mert a Genezis a legcsekélyebb czélzást sem tartalmazza erre vonatkozólag, s mindig csak a kigyót említi valóságos kigyó mivoltában.

Jegyzet. Az olvasó észre fogja venni, hogy költeményemben nagyrészt Cuvier elméletéhez csatlakoztam, a mely szerint a föld többször elpusztult már az ember teremtése előtt. Ez a föl­tevés, a mely a különböző földrétegekre és az ezekben talált óriási, ismeretlen állatok csont­jaira támaszkodik, nem ellenkezik Mózes tanításával, sőt inkább megerősíti ezt, a mennyiben ama földrétegekben eddig még nem találtak emberi csontokat, bár az ismeretlen állatok ma­rad­ványai mellett nem egy ismert állat csontjaira is akadtak. Luczifernek az az állítása, hogy az Ádám előtti világot az embernél sokkal értelmesebb s a mammutnak megfelelő erejű lények népesítették be, természetesen költői fikczió, a mely feladatom megkönnyítésére szolgál.

Nem hagyhatom említés nélkül, hogy Alfierinek is van egy Ábel czímű tramelogediája. Ezt azonban nem olvastam ép úgy, mint Alfieri többi művét sem, kivéve önéletrajzát.     Ravenna, 1821. szeptember 20-án.SZEMÉLYEK.

Ádám.Háda (Kain felesége).Éva.Czilla (Ábel felesége).Kain.Az Úr angyala.Ábel.Luczifer.

ELSŐ FELVONÁS.

ELSŐ JELENET.

Ádám, Éva, Kain, Ábel, Háda, Czilla napköltekor áldozatotmutatnak be a paradicsomon kivül.

Ádám: Mindentudó, örök, végetlen Isten!Ki a sötétből a vizek fölöttA fényt teremtéd egy igéddel, ‒ üdv!Az újuló napfénynyel üdv neked!

Éva: Isten! ‒ Ki a nappalnak nevet adtál,S elválasztád a reggelt s éjt, mi egy volt, -Ki szétterelted a hullámokat,S műved felét mennyboltnak hívtad, ‒ üdv!

Ábel: Isten! ‒ Te, ki az elemek hadát,A földbe, légbe, tűzbe s vízbe osztád,Ki nappal fénylő s éjen át sötétVilágaidhoz lényeket teremtél,Hogy élvezzék mindezt, szeretve tégedÉs alkotásaid, ‒ üdv! üdv neked!

Háda: Végetlen Isten! Mindeneknek atyja!Te, ki a legjobb s legszebb lényeketTeremtéd, hogy jobban szeressük őketMindennél kívüled, ‒ Uram! szeretlek,S szeretem őket is, ‒ üdv! üdv neked!

Czilla: Isten! ‒ Ki mindent áldottnak teremtél;De nem tiltád el a kigyót se tőlünk,A mely atyám’ az Édenből kiűzte,Óvj minket a gonosztól! ‒ Üdv neked!

Ádám: S te némán állsz, Kain, elsőszülöttem?

Kain: Mit mondjak?

Ádám:                      Könyörögj!

Kain:                                        Ti nem tevétek?

Ádám: Igen, mély áhitattal.

Kain:                                   S hangosan:Hallottam.

Ádám:                 Isten is, remélem.

Ábel:                                           Amen!

Ádám: S te mégse szólsz, Kain?

Kain:                                        Jobb így.

Ádám:                                                       Miért?

Kain: Nincs mit kérnem.

Ádám:                              De van mit megköszönnöd.

Kain: Az sincsen.

Ádám:                   Hát nem élsz?

Kain:                                         Meg is halok majd.

Éva: Jaj! hullni kezd már tiltott fánk gyümölcse.

Ádám: S megint nekünk kell felszednünk. Uram!Miért is ültetted te a tudásfát?

Kain: Az életfáról mért nem téptetek?Könnyű lett volna akkor szembeszállniVele.

Ádám: Fiam! Ne káromold az Istent!A kígyó szól belőled.

Kain:                                 S mért ne szólna?Hazug volt tán? Nem a tudásfa nőtt ott,S az élet fája? S élet és tudás jó;Mért volna rossz?

Éva: Fiam! Te úgy beszélsz,Mint én, mikor nem éltél még, bünömben.Ne lássam nyomorom megújhodásátMostan te benned! Rég megbántam én.Ne hullj Éden falán kivűl a tőrbe,Mely minket bent megejte. Érd be azzal,Mi van. Ha mi beértük volna egykor,Elégedett volnál te most, fiam!

Ádám: Imánknak vége, menjünk. MindenikDolgára, mely nem terhes, bár reáSzükség szorít. Ifjú földünk gyümölcseCsekély munkánkért bő jutalmazás.

Éva: Fiam, apád vidáman tűri sorsát;Igy tégy te is.(Ádám és Éva el.)

Czilla:Bátyám, csak nem derülsz föl?

Ábel: Mért arczodon e folytonos komorság?Hasznodra nincs, csak a mindenhatóHaragját hívja ki.

Háda:        Kedves Kainom,Rám is haragszol?

Kain: Nem, Hádám, dehogy.Magányt óhajtanék pár pillanatra.A szívem fáj, de múló gyöngeség csak.Eredj, öcsém, előre; majd követlek.Ti se maradjatok, nővéreim.Gyöngédségtek komorságom ne sértse.Utánatok megyek majd.

Háda:                  Csak siess!Ha nem jöszsz, visszatérek, fölkereslek.

Ábel: Szálljon szívedbe égi béke, bátyám!(Ábel, Czilla, Háda el.)

Kain: Ez hát az élet! Dolgozzam! S miért?Mert atyám bűne eljátszá az Édent?Mit tettem én? Meg nem születve még,Születni nem kívántam, s gyűlölömE létet, melyre születtem. MiértHajolt az asszony s kígyó csábszavára?S ha már hajolt, miért a bűnhödés?Ott nőtt a fa: miért nem nőtt neki?S ha nem: hozzá mért volt olyan közel?S mért volt a legszebb? ‒ Bármit kérdezek,Mindenkor egy a válasz: „Ő akarta,S ő jó.” ‒ Mért jó? Vagy mert mindenható,Végetlen jónak is kell lennie?A gyümölcsről itélek, s ez fanyar;S másnak bünéért kell beléharapnom. -De ki közelg ott? Angyal alkatára;Csak komorabb, arczában több szigorral.Mit reszketek? Mért félnék tőle jobban,Más szellemeknél, a kiket napontaLátok a kapunál lángpallosukkal,Hol minden alkonyatkor leskelődöm,Hogy vethetnék egy pillantást a kertbe,Jogos örökségembe, mielőttVak éjbe vesznek a tiltott falakS a keruboktól őrzött gátakonTúlszökkenő örök fák csúcsai.Ha nem félek lángkardú angyaloktól,Ettől mért borzadok, ki most közelg?Hatalmasabbnak látszik, mint a többi,S oly szép is, mint azok; de mintha egykorTán szebb lett volna s most is szebb lehetne.Lényén bú s halhatatlanság vegyül.De hát búsulhat, a mi nem halandó?Itt jő.(Luczifer jön.)

Luczifer:       Halandó!

Kain:      S te ki vagy?

Luczifer:                           UraSzellemhadaknak.

Kain:                         S porral szóba állhatsz?

Luczifer: Tudom a pornak minden gondolatját,S együtt érzek vele s veled.

Kain:                                          Hogyan!Tudod, mit gondolok?

Luczifer:                 Mit mindazok,Kik gondolatra méltók. HalhatatlanRészed szól benned.

Kain:                               Bennem halhatatlan?Nem értelek. Atyámnak bárgyuságaAz élet fáját nem dézsmálta meg;S anyám hamar szakított, elsietve,A tudás fájáról. S ennek gyümölcse -Halál!

Luczifer:         Megcsaltak; élni fogsz te.

Kain:                                    Élek,De csak hogy meghaljak. S nem is tudom, mértGyűlöljem a halált? Belül kinoz csakValami átkozott legyőzhetetlenÖsztön, hogy éljek. S ezt, bár úgy utálom,Mint önmagam, lebirni nem tudom.Igy élek hát. Mért is kellett születnem!

Luczifer: Hogy élj! S örökké élni fogsz! Ne hidd, hogyLéted a porhüvely. Ez semmivé lesz;De kevesebb te akkor sem leszel.

Kain: Mért nem leszek több?

Luczifer:                                    Tán hozzánk hasonlóLeszel.

Kain:           S ti?

Luczifer:                 Halhatatlanok vagyunk.

Kain: És boldogok?

Luczifer:     Hatalmasok vagyunk.

Kain: És boldogok nem?

Luczifer:            Nem! S te az vagy-e?

Kain: Én? Nézz reám!

Luczifer:        Te kérkedő szegény rög!Te vagy boldogtalan? Te?

Kain:                      Az vagyok.De hát minden hatalmaddal mi vagy te?

Luczifer: Én alkotód akartam volna lenni,S máskép teremtlek, hogyha én teremtek.

Kain: Istennek látszol, -

Luczifer:            Isten nem vagyok.S ha ez nem lettem, más sose legyek, mintA mi vagyok. Uralkodjék, ha győzött!

Kain: Ki?

Luczifer: A ki alkotá atyád’ s a földet -

Kain: S a mennyet s mindent bennök. A szeráfhadIgy zeng, hallottam s így beszél atyám is.

Luczifer: Igy kell is tenniök. Máskép azokLennének, a mi szellemek között énS te emberek közt.

Kain:                És mi mik vagyunk?

Luczifer: Lelkek, kik használjuk jogunk, a melylyelA halhatatlanság ruháza föl;Kik a mindenható kényúr örökArczába vágjuk bátran, hogy a rossz,Bár tőle van, nem jó! Ha megteremtett,‒ Miről mit sem tudok, mit sem hiszek, -Nem létezővé nem tehet soha,S élünk örökké! ‒ Ő is így akarta,Hogy kínozhasson. Rajta! ‒ Ő hatalmas;De nagyságában még sem boldogabbNálunk, kik küzködünk. ‒ Teremt a jóságRoszat? S ő mást mit alkotott? Csak üljönNagy elhagyott trónján, világokatTeremtgetvén, hogy könnyebben viseljeVégetlensége s társtalan magányaAz öröklét terhét, csillagra bárHalmozzon csillagot, a törhetetlen,Korlátlan zsarnok egyedül marad.Bár elpusztíthatná magát! E tetteA legjobb volna. De legyen csak úr ő!Növelje csak magát gyötrő nyomorban!Szellemhad s emberek, mi legalábbMegértjük egymást, s kínunk végtelen bár,Határtalan rokonszenv s összetartásKönnyíti! Ámde ő! oly nyomorult,És nyomorában nincs egy csöpp nyugalma:Vég nélkül egyre csak teremt, teremt.

Kain: Dolgokról szólsz, mik álomkép gyanántRég bántanak. A mit láttam, sosemBékélt ahoz, a mit fülembe zúgtak.Apám, anyám mindig kigyót, gyümölcsöt,Fát emlegetnek; látom ÉdenüknekA kapuját; lángpallosú kerúbokŐrzik most, őket s engem visszatiltva;A napi munka s szüntelen zsibongóEszmék terhét nyögöm; magam körülEgy nagy világ s én benne semmi sem:Bár oly erővel lázong bennem olykorAz érzés árja, mintha a világotIgába tudna könnyen hajtani!Azt hittem: e nyomor csupán enyém.Apám megtört, anyám meg elfeledte,Hogy egykor a tudásért szomjazott,Bár tudta, örök átok jár vele.Bátyám derék pásztor, s a nyáj javátÁldozza annak, a ki ráparancsoltA földre, hogy verejtékért teremjen.Nővérem, Czilla hímnuszt zeng dicséreKorábban a madárnál, s drága Hádám,Szerelmem, nőm sem sejti az erőt,Mely engem nyűgöz. Senkit nem találtamMég eddig, ki megértene. ‒ EzentúlMajd szellemekhez járul szellemem!

Luczifer: S ha lelked méltóvá nem tenne tégedIly társaságra: így állnék előtted?Elég lett volna kígyónak varázsa,Mint egykor.

Kain:                    Ah! Te kisértéd anyám?

Luczifer: Igazsággal kisértek én csupán!Nem a tudásnak fája volt a fa?S az élet fáján tán nem volt gyümölcs?Én rendelém el, hogy ne tépjen erről?Tiltott fát én ültettem, hogy veleÁrtatlanságuk vágyát ingereljem?Most istenek vagytok, ha én teremtek;Ő meg kiűzött, hogy ne tépjetekAz élet fájáról és istenekkéNe legyetek. Ezt mondá?

Kain:                        Igy beszélik,Kik dörgés közt vevék szavát.

Luczifer:                                Ki hátA daemon? A ki megfoszt éltetektől,Avagy ki nektek örök életet szántTudás hatalmával gyönyör között?

Kain: Izlelték volna mind a két gyümölcsötVagy egyiket sem!

Luczifer:                              Egyik már tiétek;A másik is még az lehet.

Kain:                                      Hogyan?

Luczifer: Ha öntudattal ellenállotok.A szellemet nem rontja semmi meg.Akarjon, s mindennek központja lesz.Uralkodásra termett.

Kain:                               Te kisértédSzülőim?

Luczifer: Én? Szegény rög! Mért s hogyan?

Kain: Mondják, a kígyó szellem volt.

Luczifer:                             Ki mondja?Nem így áll fönt megírva. EnnyireA büszke úr nem csal; csupán az emberHiú félelme tolja szellemekreÖnvétkeit. Kígyó vala a kígyóÉs semmi több; de kevesebb se volt,Mint a kiket kisérte: por csupán.Okosabb volt, mert rászedé az embert,És tudta, milyen végzetes leendA röpke kéjre a tudás. HalandóLénynek mezét csak nem veszem magamra?

Kain: Volt benne daemon.

Luczifer:              Fölkelté csupánA daemont bennök nyelve csalfasága.A kígyó kígyó volt csak, semmi több:Kérdezd a fákat őrző keruboktól.Ha majd évezredek födik be hamvadS utóid hamvát, a világ talánElső bünét mesével leplezi,S oly mezbe bujtat engem, mit utálok,Mint minden mást, mi meghajol előtte,Ki mindent hajlongásra alkotott csakKomor, magányos, örökkévalóSzíne előtt. De mink, kik a valótLátjuk, mást, mint valót, nem mondhatunk.Féreg szavára buktak el szülőid.Mit kisértette volna szellem őket?Vagy kelthetett az Éden szűz körévelIrígy sovárgást szellemek között,A kik a végtelen tért szeldelik?De ezt minden tudásfáddal sem érted.

Kain: Tudásra méltó nincs, mit ne kivánnékIsmerni, rá fogékonyan.

Luczifer:                                 S akármitMeg is néznél?

Kain:                      Tégy próbát!

Luczifer:                                       A haláltMernéd megnézni?

Kain:              Még nem látta senki.

Luczifer: De meghal minden.

Kain:                 Rémes a halál,Atyám azt mondja; sír anyám, ha hallja;Ábel az égre néz; fohászba kezdFejét lehajtva Czilla, s Háda némánCsak rám tekint.

Luczifer:                         S te!

Kain:                                 Keblem mondhatatlanEszméknek lángja gyötri, hogyha hallokAz elkerülhetlen, mindenhatóHalálról. Megbirkózhatnám vele?Oroszlánnal küzködtem, mint gyerek,S ordítva menekült kemény kezemből.

Luczifer: Árny a halál csupán, alakja nincsen.S mindent benyel, minek formája földi.

Kain: Hogyan! Én élő lénynek képzelém.De élőknek hogy árthat annyira,A mi nem él?

Luczifer:  Kérdezd a rombolótól.

Kain: Kitől?

Luczifer:          Az alkotótól ‒ egyre megy.Hogy pusztítson, csupán azért teremt.

Kain: Sejtém, mióta hallok a halálról.Bár nem tudom, mi, ‒ rettentő lehet.Gyakorta lestem rá a puszta éjben;S ha órjás árnyak imbolyogtak ÉdenFalának árnyán, s közbe-közbe villantA kerubok lángkardja, vártam őt,S azt hittem, eljő, mert a félelemmelNőtt vágyam, hogy megismerjem, mi az,Mitől mind borzadunk; de semmi sem jött.S fáradt tekintetem szülőhazánkról,A tiltott Édenről a kék magasbaA fénylő csillagok felé vetém.Oly szépek! Ők is meghalnak?

Luczifer:                                                Talán, -De jóval később, mint ti.

Kain:                                     Jó, hogy így van.Oly kedvesek! Haláluk rosszul esnék.Mi a halál? Borzaszt, rémes dolog;De mi? Föl nem fogom. Ránk mért csapásBűnösre, bűntelenre egyaránt?De mily csapás?

Luczifer:                         Földdé kell válnotok.

Kain: De öntudattal?

Luczifer:                       Én meg nem halok.S így nem felelhetek.

Kain:                              Nem volna baj,Ha csendes por lehetnék. Bár sohaNe lettem volna más!

Luczifer:                               Bolond kívánság.Atyád tudást kívánt.

Kain:                              De életet nem.Az élet fájáról mért nem szakított?

Luczifer: Meggátolták.

Kain:       Halálos tévedés!Mért erről nem tépett előbb? De mígTudást nem ízlelt, nem tudott halálról.O jaj! én sem tudom mi a halál.Csak félek, s nem tudom, mért?

Luczifer:                                               Én tudokMindent, s nem félek semmitől se. Lásd,Ez az igaz tudás.

Kain:                         Taníts meg erre!

Luczifer: Jó, egy esetben.

Kain:          S ez?

Luczifer:                  Borulj elém,S imádj uradnak engemet.

Kain:                       Te az vagy,A kit atyám imád?

Luczifer:                            Nem!

Kain:                                    Hát hasonló?

Luczifer: Az sem! Közös nincs bennünk semmisemNe is legyen! Legyek felsőbb vagy alsóbb,Mint ő, csak társa ne, szolgája neHatalmának. Külön lakom, s hatalmasVagyok. Sokan imádnak eddig is,S még többen fognak. Légy első ezek közt.

Kain: Atyám ura előtt meg nem hajoltamSosem, bár Ábel gyakran sürgetett,Hogy áldozzak vele. Most mért boruljakEléd?

Luczifer: Sosem borultál még eléje?

Kain: Nem mondtam-e? S kellett-e mondanom?Mindentudásod még ennyit se tudna?

Luczifer: Ki nem borult eléje, az elémBorult.

Kain:          Én nem hajlongok senkinek sem.

Luczifer: Mindegy, ha nem imádod őt, ez általEngem imádsz s enyém vagy.

Kain:                                           S mit jelent ez?

Luczifer: Majd megtudod még itt s később, ne félj.

Kain: Engedj létem miszterjomába látnom.

Luczifer: Kövess, vezetlek.

Kain:            Csakhogy szántanom kell,Megígértem.

Luczifer:                    Mit?

Kain:                            Hogy zsengét szedek.

Luczifer: Minek?

Kain:              Ábellel együtt áldozunkEgy oltáron.

Luczifer:                  Nem épen most dicsekvél,Hogy nem borultál alkotód elé még?

Kain: Ez igaz is; de Ábel sok beszédeRávett: övé inkább az áldozat.És Háda -

Luczifer:                Nos?

Kain:                       Ő nővérem, velemEgyütt szülé egy anya egy napon.Könyekkel küzdte ki igéretem,S hogy őt ne lássam sírni, azt hiszem,Inkább mindenre kész volnék, s imádnékAkárkit szivesen.

Luczifer:                           Úgy hát gyereVelem!

Kain:             Megyek.(Háda jön.)

Háda:                        Bátyám, érted jövök.Már pihenőnk van, s mégse vagy közöttünk.Reggel nem dolgoztál; de dolgodatÉn elvégzém. Az ért gyümölcs ragyog,Mikép az érlelő fény. Jöjj velem.

Kain: Senkit se látsz?

Háda:        Egy angyal van veled.Nem egyet láttam már. Köztünk marad tán,Míg pihenünk? Üdvöz legyen!

Kain:                                               De őMás, mint a többi.

Háda:                             Vannak mások is?De hozta Isten, vendégül ha jő,S mint ők, megtisztel.

Kain (Lucziferhez):                 Eljöszsz?

Luczifer:                               Jöjj te vélem.

Kain: Megyek, mennem kell.

Háda:                     És bennünket itt hagysz?

Kain: Igen.

Háda:         S velem mi lesz?

Kain:                    Én drága Hádám!

Háda: Ó, vigy magaddal!

Luczifer:                               Nem lehet!

Háda:                                 Ki vagy te,Hogy sziveink közé állsz?

Kain:                                       Isten ő.

Háda: Honnan tudod?

Kain:          Mint Isten, úgy beszél.

Háda: Megcsalt a kigyó, bár szint’ így beszélt.

Luczifer: Nem csalt meg, Háda! ‒ Tán nem a tudásnakA fája volt?

Háda:                  Az volt, örökre bánjuk.

Luczifer: Nos, igy nem csalt meg: e bánat-tudás.S ha csábított, igazsággal tevé:S igazság, lényegében, jó lehet csak.

Háda: Minden tudása bajra bajt hozott:Száműzést, félelmet, nyomott kedélyt,Verejtékes munkát, mult mardosását,Jövő reményét, mely föl nem derül.Kain! ne menj e szellemmel! ViseldTovább velünk sorsunkat, és szeress,Mint én szeretlek.

Luczifer:                            Jobban, mint szülőid?

Háda: Igen. Hát bűn ez?

Luczifer:                            Bennetek nem az még:

试读结束[说明:试读内容隐藏了图片]

下载完整电子书

若在网站上没有找合适的书籍,可联系网站客服获取,各类电子版图书资料皆有。

客服微信:xzh432

登入/注册
卧槽~你还有脸回来
没有账号? 忘记密码?