作者：Lajos Pósa
出版社：Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
格式: AZW3, DOCX, EPUB, MOBI, PDF, TXT
Nagyapó mesésk?nyve试读：
NAGYAPÓ MESÉSKÖNYVE
MESÉK ÉS VERSEK
SZERKESZTETTE
PÓSA LAJOS BÁCSI
GYULA, 2012
DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ
www.digi-book.hu
ISBN 978-615-5301-26-1 PDF
ISBN 978-615-5301-27-8 EPUB
TARTALOM
Haragosan mormol
Szöszke Lili
A százlevelü csudafű
Csitt, valamit súgok, hékám!
A béka és a két daru
Csali mese
Peti szerencséje
A fehér egerek királynéja
Levelet ír Rózsika…
A farkas, róka és teve
Aranyos Katicza, meg a tündér-babák
Ernő, Ödön, Ilonka
Jaj, jaj!
Falusi reggel
A pórúljárt kutyus
A mumus
A világtalan király
Nagy út
A róka, a bagoly meg a szarka
Hull a hó
Nagyapó sípja
Sárkány-história
Ferike – Mariska
A törpék kincse
A kisegér farkinczája
Játékok1.Körjáték2.Elvesztettem zsebkendőmet3.Én kis kertet keritek
Anya születése napjára
Nini, kácsa!
Virág nyílik…
Az oroszlán
A vitéz Erzsike
A vörösbegy
Két jó testvér
A dalok királya
A csengetyűs nyulacska
A felsült róka
A kis kukta
A tündér és a virágok
Susog a szellő
Brekeke és Zsákrágó úrfiak utazása
A dalos béka
Utazás a vízirózsán
“A Nagyapó meséskönyve” írói:
Abonyi ÁrpádBársony IstvánBarta IrénBenedek ElekBerta néniBródy SándorEgri GyörgyEndrődy SándorFáy J. BélaFaylné Hentaller MariskaFülöp ÁronGárdonyi GézaGerő KárolyHerczeg FerenczHerman OttónéHerrmann AntalHetyey GáborJókai MórKecskemétiKóbor TamásKomócsy JózsefKozma AndorKrasznainéMakai EmilMocsáry BélaMurai KárolyNógrádi Pap GyulaPósa LajosRákosi ViktorSebők ZsigmondSimonyi ZsigmondSzomaházy IstvánTábori RóbertnéThury ZoltánTóth BélaTutsek AnnaUjfalusi SándorZsiga Elek
Haragosan mormol
Haragosan mormolA hullámos tenger:- Mit akarsz a partonTe, kicsike ember?- Három ágú horgomA vizbe bocsátom:Czethalat akarok,Zöld-szemű barátom!- Hátha nem jön czethal!- Akkor itt a gyöngyház!- Hátha az se lenne!- Lesz helyette majd más!Megfogok egy hajót.Fel is ülök rája,Elmegyek a messziÓperencziára.Megnézem a tündérHires birodalmát,Haza hozok, hipp-hopp!Egy zsák arany-almát!
Szöszke Lili
Szöszke Lili piros könyvet forgatott,Nézegette egyre-másra a lapot.Telistele csupa mese, csupa kép!Hej! Egyik se mulattatja Lilikét.
Bús szemében megcsillantak a könnyek,Haragosan dobta fűbe a könyvet.- Mi a hiba? - Kérdi tőle a rigó.- Nincsen benne alma, dió, mogyoró!
A százlevelü csudafű1[...]– Hallod-e, te kis leányka, tudom én, hogy mi járatban vagy: meg akarod gyógyítani az édes anyádat. Hát tudd meg, hogy az édes anyád betegségének csak egy orvossága van: a százlevelű csudafű. Ennek a fűnek éppen száz levele van, sem több, sem kevesebb, s fehér virága, olyan, mint a csillag. Ha fölkelsz, indulj ettől a fától napkeletre s estére egy kis házikóba érsz: onnét majd tovább igazítnak.Az ősz öreg ember ezzel eltünt, Juliska felébredett s elkezdett gondolkozni az álmán. Hej, Istenem, ha úgy lenne, a mint az ősz öreg ember mondotta!Telerakta a kötényét ennivalóval s ment egyenest napkeletre. Még egy hajításnyira sem ment, egy ösvényre talált. Beleállott az ösvénybe s ment előre, ki nem tért belőle s hát a mire esteledett, alkonyodott, megérkezett ahhoz a kicsi házikóhoz. Bemegy a házba, köszön illendőképpen:– Adjon isten jó estét, öreg anyám!Mert, hogy szavamat ne felejtsem, egy öreg asszony ült a tűzhely előtt.– Adjon Isten, - fogadta az öreg asszony, - hát te hogy kerültél ide? Mi jóban jársz?Mondja Juliska:– Jaj, lelkem öreg anyám, nagy az én gondom: a százlevelű csudafüvet keresem, ha megtalálnám. Nehéz betegségben sínylődik az édes anyám s azt mondta álmomban egy ősz öreg ember, hogy csak attól gyógyul meg az édes anyám.– Hm, szógám, azt én is szeretném megtalálni. Mert úgy nézz reám, hogy éppen hatszáz esztendős vagyok s háromszáz esztendeje sínylődöm én is, se nem élek, se nem halok. A százlevelű csudafűnek hallottam én is a hírét, de nem tudtam rátalálni. Hanem ezen az erdőn túl lakik az én néném, az talán útba igazít. Most csak maradj itt éjszakára. Vacsorázzál s feküdjél le, reggel majd tovább mehetsz.Adott Juliskának jó vacsorát, vetett neki puha ágyat, aztán lefeküdtek.Eltelik az éjszaka, fölkelnek s azt mondja az öreg asszony:– No, édes leányom, ha találsz százlevelű csudafüvet, hozz nekem is bár egy szálat. Nesze, van egy aranydióm, ezt is neked adom, hátha veszed valami hasznát.Megköszöni Juliska az ajándékot, elbúcsúzik, de a mikor indulóban volt hallja, hogy az öreg asszony szólít valakit: Hopp, Dorombos, kísérd ki ezt a leánykát!Abban a pillanatban a kemencze háta mögül eléugrik egy tarka macska, Juliskához dörgölődzik s elindul előtte. Ment, mendegélt a macska, utána Juliska, s mikor egy keresztúthoz ért, ott megállott, az elsőlábát a napkeletre térő út felé nyujtotta, mintha mondta volna: arra, arra!Elbúcsúzott Juliska a macskától is, ment, mendegélt az úton s addig meg sem állott, míg a rengeteg erdőből ki nem ért. Hát csakugyan ott volt egy kis házikó, kicsi házikóban egy még öregebb asszony. Lehetett az kilenczszáz esztendős.Bemegy Juliska, köszön illendőképpen, az öreg asszony fogadja s kérdi, hogy mi jóban jár.– Hej édes leányom, én hallottam hírét a százlevelű csudafűnek, azt is tudom, hol terem: Tündérországban, a tündérek kútja körül. Szedtem is volna én abból, de a tündérek úgy őrzik, mint a szemük világát. Én már sokszor szerencsét próbáltam, de közel sem eresztettek, mert a tündérek erősen haragusznak rám, a mióta ittam az örök élet vizéből. Mert az van abban a kútban. No, ha ittam, ezerszer is megbántam, mert sem nem élek, sem nem halok. Nehéz betegségben sínylődök, szeretnék meghalni s nem tudok. Hiszen csak egy szálat kapnék abból a százlevelű csudafűből, akkor nem bánnám az örök életet!A közben vacsorát főzött, ágyat vetett az öreg asszony s vacsora után lefeküdtek.Reggel azt mondja az öreg asszony:– No, Juliska, látom, hogy a hugom is egy aranydiót adott, adok egyet én is, de ha szerencsével jársz, hozzál aztán nekem is egy szálat abból a csudafűből.– Hozok, öreg anyám, hozok.Megköszönte a szállást, az arany diót s indult Tündérországba.Mondja az öreg asszony:– Hát te mit gondolsz, te leányka? Ha olyan öreg leszel, mint én, akkor sem érsz gyalog Tündérországba. Pedig úgy tudd meg hogy én kilenczszáz esztendeje taposom a földet. Várj csak egy kicsit.Kiszólt az ablakon:– Hé, világ táltosa! állj elé!S hát, Uram, Teremtőm, abban a pillanatban nagy nyerítéssel az ajtó elé toppan egy ötlábú vasderes paripa. Aranykantár a fejében, gyémántos nyereg a hátán, ezüstpatkó a lábán.– Ülj rá!– Jaj, Istenem! nem merek!– Ne félj, csak ülj rá, nem esel le róla.Aztán szólt a vasderesnek!– Hallod-e, vasderes, a fejed s ez a leányka!A vasderes intett a fejével, aztán szépen lehasalt a földre s mondta Juliskának: ülj reám, kicsi gazdám, ne félj.De már most egy cseppet sem félt Juliska, ráült a vasderesre; az meg, hopp! egyet ugrott, kettőt szökött, neki vágott a levegőégnek, repült, mint a gondolat, zúgott-búgott a levegő a nyomában. Repült, repült a táltos erdők, mezők, tengerek felett s egyszerre csak elkezdett ereszkedni lefelé, szépen leszállott a földre.Az ám, a földre. De milyen föld volt az! Mint a puha selyem. Selyemfű termett itt, selyemfű között aranyvirágok, csupa csengős aranyvirágok. Ha csak egy kicsit mozdult a szél, úgy csengettek, hogy Juliska azt hitte, a mennyországban van. Nem a mennyországban volt, hanem a tündérek országában.Megszólalt a vasderes:– Látod-e azt a kutat, Juliska?– Látom, látom, hogyne látnám. Ragyog, mintha szinaranynyal volna körülkerítve.– Azzal is van az: ez a tündérek kútja. Itt terem a százlevelű csudafű. Eredj csak oda, most nem őrzi senki.Odamegy Juliska, lehajol egy százlevelű csudafű után s hát, a mint le akarja szakítani, honnét, honnét nem, melléje toppan egy tündérfiú.– Ohó! mit csinálsz itt, hékás? Ez az én apám országa, hogy mertél ide jönni?– Jaj, Istenem! - sírt Juliska - te bizonyosan a tündérkirály fia vagy.– Eltaláltad, az vagyok. Jere az apámhoz. Itt maradsz holtig tartó nehéz rabságban.Sírt szegény Juliska, hullott a könnye, mint a záporeső, s kérte, olyan szépen kérte a kis királyfit:– Ne vigy rabságba, te királyfi, beteg anyámnak akartam vinni ebből a csudafűből. Nézd, van két aranydióm, neked adom, csak ereszsz szabadon s adj ebből a csudafűből.– Kell is nekem a te aranydiód, - mondotta a királyfi. - Van az én apámnak ezer zsákkal, külömb, mint a tied.– De már azt nem hiszem, - mondotta Juliska s elévette a két diót.A mint elévette, hogy, hogy nem, mind a kettő felpattant s im halljatok csudát, két aranytollú madár volt benne. S ez a két aranytollú madár egyszerre elkezdett dalolni, de olyan szépen, hogy a királyfinak szeme, szája tátva maradt a nagy szívbeli gyönyörűségben.Azt mondta Juliskának:– Hallod-e, te kis lány, igazad van: nincs ilyen aranydiója az én apámnak. Szedj annyi csudafüvet, a mennyit elbirsz, csak add nekem ezt a két diót.Bezzeg hogy adta jó szívvel Juliska. Egy szempillantásra tele szedte a kötényét százlevelű csudafüvel, azzal felült a vasderesre s hipp, hopp! ott leszek, a hol akarok, – egy szempillantásra ott volt a kilenczszáz esztendős öreg asszonynál.Az öreg asszony egyszeribe orvosságot főzött egy szál fűből s csak egy cseppet ivott, nem volt semmi baja, egészen megfiatalodott.Ment a másik öreg asszonyhoz, annak is adott egy szálat, az is mindjárt jobban lett. Hej, édes jó Istenem! örült Juliska. Sietett haza, a hogy csak győzték a lábai. No, éppen jókor érkezett. Erzsike már ott várta, leste a kapuban; vajjon jön-e már, mert szegény anyjuk még betegebb lett, mikor megtudta, hogy Juliska világgá ment.– Hozom a csudafüvet! - kiáltotta messziről Juliska.Ez volt csak az igazi öröm. Az édes anyjuk még aznap jobban lett. Aztán híre ment ország-világ a százlevelű csudafűnek, drága pénzen vették Juliskától. Nem nyomorogtak többet, volt minden, a mit szemük, szájuk kivánt.Így volt, vége volt, mese volt. Csitt, valamit súgok, hékám!Csitt, valamit sugok, hékám!Van nekem egy szép bokrétám.Zúg az erdő, zúg a malom,Azt zúgja, hogy neked adom.Kis kertben, nagy kertben,Balogparti berekbenA rózsafa termette...Kis Petike viselje.Én, Ilonka, csak azt súgom:Köszönöm a rózsát, húgom.Te kedves kis rózsás tenyér,Kell-e egy kis vajas kenyér?Siccz, te czicza! Jaj, jaj, jaj!Mind lenyaltad, hol a vaj!Mit is suttogsz, Ilonkám,Oda van az ozsonnám! 1 A digitalizált példányban itt egy oldal hiányzik! (az elektronikus változat szerkesztője)A béka és a két daru(Mese.)Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két daru. Ez a két daru őszi vándorlás idején egy békával találkozott. A béka kérte őket, hogy vigyék őt is magukkal.– Szívesen, - mondta a két daru - de hogyan? Repűlni nem tudsz. Ha tudsz valami módot, hogy velünk jöhess, jól van, elviszünk.Ekkor a béka egy nádszálat vett elő:– Fogjátok meg a nádszál egy-egy végét. Én majd a közepét fogom meg, így aztán útra kelünk.Úgy is tettek, a hogy a béka mondta.Ezt a csodát meglátták az emberek s eltünődtek rajta. Kérdezték is:– Ki volt az az okos, a ki ezt így kitalálta?A béka kevélyen odaszólt az emberekhez:– Én voltam az az okos!De bezzeg megjárta a nagy okosságával, mert a mikor megszólalt, a nádszálat kieresztette a szájából és a földön úgy odavágta magát egy tőkére, hogy soh’se kelt föl többet onnan.A két daru krúgatva szállt tovább, messze, messze tengerekre, a hol ilyen okos békát nem találtak sehol. Csali mese(A nyelvőr után)Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, a korpakazalokon túlnan volt, az üveghegyeken innen volt; volt a világon egy ember. Egyszer az ember kiment a fiával szántani. Szántanak, szántanak; egyszer csak így kiabál a fiú az apjának:– Hallja kend, édes apám, találtam egy kulcsot.– Ejnye fiam, de jó volna, ha találnánk hozzá egy ládát.Avval aztán tovább szántanak.Kis vártatva megint fölkiált a gyermek:– Ehol-e, találtam egy ládát.Akkor aztán kinyitották; hát, uram fia! mi volt benne? egy kis rövidfarkú egér.Ha ennek az egérnek a farka hosszabb lett volna, akkor a mesém is tovább tartott volna. Peti szerencséjeSzomszédúrék pajkos fia, A Peti,A jó almát, piros almátHej, be nagyon szereti.Alva, ébren vágyva gondol Reája,Hát egyszer csak nyitva maradtSzomszédúrék kamrája.Ucczú neki! - pajkos Peti Beoson,Annyi almát, a mi ott van,Nem adnak egy hatoson.Egy kosárban foglal helyet A gyerekEz az alma, piros almaEgytől egyig be remek!Urrá tette pajkos Petit Most a sors,Hej, de minden földi jónak,Szerencsének vége gyors.Szomszédúrék hazajönnek, Meglepik,S derekasan kiporoljákNádpálczával a Petit. A fehér egerek királynéjaNézzétek csak azt a furcsa követséget, mely amott a fényes királyi palota felé vágtat. Három délczeg levente büszkén üli meg a lovát s hol jobbra, hol balra kanyarodik, míg végre odaérnek a palota elé.De nini! Mi lett a három leventéből? Három fehér egérke. Mindegyik egy-egy felkantározott szürke egeren vágtatott idáig. Figyeljetek rám, mit keres az a furcsa követség a fényes palotában.A királyi palota nagy fogadó termében ül éppen a király, egész udvarától körülvéve. Arcza ragyog az örömtől, mert mellette jobbra bíborbársony széken ül egyetlen leánykája, a gyönyörű Hajnalka.Egy hírvivő jelentette, hogy követség érkezett, sürgősen kér bebocsáttatást, hogy a király magas színe elé járulhasson.– Szívesen látom a követséget - felelt jóakarólag a király s csakhamar elfoglalta trónját, a honnan rendesen meg szokta hallgatni a követségek panaszait, vagy óhajtásait.A szárnyajtó feltárult, s hajlongva, bókolva belépett rajta a három fehér egérke.– Felséges királyom! - így kezdte ékes szavait a legidősebb egér. Emlékezel még arra az időre, mikor egyszer az ellenséges ország fejedelme, egész hadával egy zivataros éjjel be akart törni palotádba? Mi akkor egész seregünkkel segítségedre jöttünk, addig czinczogtunk, kaparásztunk körülötted a míg fölébredtél s megmentettük életedet.– Emlékezem - válaszolt meghatottan a fejedelem.– Kegyelmes királyom, te akkor azt igérted, hogy ha a fehér egerek királynéja egyszer meghal, akkor a te leányod, a ki piczi volt, az fogja átvenni a királyi pálczát. Királynénk tegnap jobblétre szenderült s mi ma eljöttünk magas színed elé, s kérünk, váltsd be az igéretedet.Hajnalka e szavak hallatára keservesen zokogott. Hogyan, ő elszakadjon édes, szeretett atyjától, a kit még sohasem hagyott el egy napra sem? Elmenjen messzire, idegen országba, a fehér egerek közé, a hol nem fogja őt megérteni senki! Nagyon, nagyon sírt a szegény királyleány s atyja arcza is mélyen beborult, de legyőzte fájdalmát és így felelt:– Az én adott szavam szent! Eredj, drága leányom s légy kegyelmes, igazságos királynéja népednek!Aztán előhozatta kincstárából a legdrágább gyémántokkal kirakott koronát s körülövezte vele Hajnalka éjszínhaját. A királyi istállóból nyolcz paripát fogatott egy arany hintóba, abba ültette Hajnalkát, megcsókolta, ráadta atyai áldását. Az egész udvar zokogva kísérte ki a hintót a királyi palotából. Robogott a hintó, el messze vidékre s minél távolabb voltak az édes otthontól, annál borúsabb lett az égbolt, kietlenebb, kopárabb a vidék köröskörül, mig végre egy sivatagba értek, ott aztán megállították a lovakat.Hajnalka ismét keserves könnyekre fakadt:– Jaj nekem! Hát mondjátok, egerek, ez a kopár, kietlen sivatag lesz ezentúl az én birodalmam? Hisz itt eltikkadok a forró nap hevétől, mert közel és távolban egyetlen lombos fa sincs, melynek árnyékába menekülhetnék a forróság elől.– Vígasztalódjál, királynénk! - válaszoltak az egerek. - Mindjárt elvezetünk palotádba, ott aztán kellemes és hűvös a lég, elhalt királynénk nagyon jól érezte magát benne.– Igen, mert az is egérke volt, mint ti valamennyien - sóhajtott Hajnalka.– De a te számodra még pompásabban rendeztük be! - s azzal bevezették a királynét egy föld alatt fekvő barlangba, a hol a napnak csak egy parányi sugara törhetett a repedéseken keresztül.A padló fehér homokkal és virágokkal volt teleszórva, s a barlang közepén gallyakból és levelekből emelkedett egy ágyacska. Az egyik falból kristálytiszta forrás bugyogott elő. A királyné nagyon szomjas volt s jól esett neki a friss forrás vize. Megkóstolta aztán a mézeskalácsot is, a mit az egérkék számára összehordtak. Bár otthon, édes atyjánál más étkekkel szolgáltak neki, azért jól esett a mézeskalács is, mert érezte, hogy mennyi szeretettel és jóakarattal nyujtják azt neki.Az egerek nagyon megörültek uj királynéjoknak s nagy ünnepet rendeztek a tiszteletére, melyre megjelent Egérország apraja-nagyja, s dobolva, tánczot járva tudatták azt az ünnep előestéjén Hajnalkával.Mikor azonban eltávoztak mindnyájan, s a királyné magára maradt a sötét barlangban, megint csak hangos sírásra fakadt, s addig sírt, a míg elbágyadva elaludt.Mire ismét fölébredt, már közelgett a menet, hogy meghívják az ünnepre. Elől a szertartásmester arany pálczát tartva a kezében, utána a zenekar, a Rákóczy-indulót játszotta, mögöttük lépkedett méltóságosan egy különösen szép, délczeg fehér egér, melynek bíborpalástján királyi származás jele volt, s fejét szomorúan lehajtotta.A mint a királyné előtt elhaladt, nagy szomorú szemét reá emelte, s Hajnalka, maga sem tudta, miért, nagy szánalmat érzett a kis egér iránt.Kezdődött a táncz. Hajnalka még sohasem látott ennél kedvesebb képet. Az egér-kisasszonykáknak nem kellett fehér ruha, mégis fehérbe voltak, s olyan szépen, ügyesen lejtették az egér-úrfiakkal a tánczot. Csak a királyi származású egérke nem vett részt a mulatságban, félreállt a terem sarkába s szemében könnyek csillogtak.A királyné megkérdezte a szertartásmestertől, hogy kicsoda az a szomorú alak a sarokban?– Királyném! - válaszolt a szertartásmester, - az a mi elhalt királynénk fia s azért szomorkodik, mert nem juthatott a trónra. De hát a mi országunkban csak királynénak szabad uralkodnia. Ha te azonban őt választanád királyi férjedül, akkor megosztaná veled a trónt, s visszatérne az ő boldogsága is.Hajnalka eleinte nagyon megijedt, hogy egy fehér egeret válaszszon férjéül de eszébe jutott atyja intése, hogy legyen kegyelmes és igazságos mindenben. Elhatározta tehát, hogy visszaadja az egérkirályfinak országát, trónját s kihirdettette másnapra a lakodalmat.A mint a királyné másnap reggel fölébredt, aranynyal, ezüsttel hímezett menyasszonyi ruhát talált ágya előtt, s egy mirtuskoszorút csupa gyémántból. Gyorsan felöltözött s mire kész volt, megjelent a lakodalmi menet.De minő csoda! A közeledő menet nem állott egerekből, hanem boldog ragyogó emberi alakokból. Fényes selyembe, bársonyba öltözött leventék s hófehér ruhákba öltözött leányok, a kik drága kincseket hoztak nászajándékul.A menet közepén délczeg, gyönyörű ifjú lépett méltóságosan, palástján drágakövek ragyogtak, s szemében a boldogság sugara játszott. Hajnalka szivecskéje nagyot dobbant, mert az nem volt más, mint az egérkirályfi, a kiből tegnap óta ilyen gyönyörű ifjú lett.A nép térdre borult a királyné előtt, s a szertartásmester az egész ország nevében megköszönte Hajnalkának nemes elhatározását, a melylyel egy egész ország népéről levette a varázst.Évtizedek óta hiába várták, hogy egy királyi vérből származott leány megsajnálja a királyfit. Ime most beteljesült a szabadulás föltétele, ő megsajnálta őket, s ezzel levette az egész országról a varázst.Milyen boldog volt Hajnalka, hogy ilyen dúsan meg volt jutalmazva jósága. Büszkén és boldogan indult a templomba a gyönyörü királyfi oldalán. Boldogsága még nagyobb lett, mikor a templom előtt édes atyját látta, a ki az egész udvarral megjelent a lakodalmi ünnepre.Három nap és három éjjel tartott a vigalom, ezalatt szebbnél-szebb városok és paloták emelkedtek a barlang helyett, s Hajnalka a legszebb ország királynéja lett. Nagyon, nagyon sokáig uralkodott boldogan királyi férjével együtt. Levelet ír Rózsika...Levelet ír RózsikaA jó nagyapónak,Diktálja a Józsika:Jőjjön el majd holnap!Holnap lesz a disznótor,Lesz pecsenye meg jó bor,Muzsikál a czigánybanda,Édes apa felfogadta.Síkos az út, nagy a hó,Ucczu, dínom-dánom!Tudom: szalad nagyapóCzifra csörgő szánon.Tánczol is majd, hajahó,Rózsikával nagyapó.Klarinétot hogyha fúják:Összeüti sarkantyúját. A farkas, róka és teveSzövetséget kötött a farkas a rókával, hogy a hegyekben együtt vadásznak. Sokáig mentek, kóboroltak, de zsákmányra nem akadtak.Leszálltak a hegyekről s a síkságon kóboroltak. A mint mennek, mendegélnek, egy tarisznyára akadnak, mely tele volt kenyérrel. A farkas enni kezdett, a róka pedig minden darabot hirtelen kikapott a szájából.– Mit kapkodod ki a számból a kenyeret? - kérdi a farkas.– Már hogy is ne kapkodnám? Nem vagyunk-e társak, nem kötöttük-e ki, hogy a zsákmányt megfelezzük? - feleli a róka.Erre a beszédre a farkas osztozkodni kezdett. Adott a rókának három kenyeret, a többit megtartotta magának.– Mit! te csak ilyen keveset adsz nekem? - kiált a róka haraggal.Erre aztán igazán összevesztek.Nagy lármájukra oda jött egy teve. Látván a teve, hogy a farkas igazságtalanúl osztotta fel a zsákmányt, felajánlja segítségét a rókának, de kiköti, hogy neki is jusson a kenyérből.Veszi erre a róka a zsákot s kezdi ő elosztani a kenyereket.Észrevette a teve, hogy a róka sem jobb a farkasnál s így szól:– A farkas nem osztotta jól el a kenyereket, de a róka sem, hanem segítek én ezen. Felhajítom egyenként mind s a ki mit elkap, azt
试读结束[说明：试读内容隐藏了图片]